A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Rakamazi Rendőrőrsére érkezett bejelentés 2018. április 6-án, mely szerint ismeretlen tettes bemászott egy tímári családi ház ablakán és onnan több százezer forint készpénzt és arany ékszereket tulajdonított el.
A rendőrök haladéktalanul megkezdték az adatgyűjtést, aminek eredményeképpen rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőt. A 15 éves tímári fiút a rendőrőrsre előállították, ahol lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. Vallomásában a bűncselekmény elkövetését beismerte, valamint további korábban elkövetett bűncselekményekről is beszélt.

A gyanúsított a helyszíni kihallgatás alatt a rendőröknek megmutatta a rejtekhelyet, ahová az eltulajdonított értékeket vitte.

Ott az arany ékszerek egy részét a rendőrök lefoglalták, a hiányzókat a gyanúsított zálogházba adta. Az eltulajdonított készpénz jelentősebb részét már elköltötte, a rendőrök néhány tízezer forintot foglaltak le tőle. A gyanúsított szabadlábon védekezhet.    
forrás:www.police.hu
 
A Tiszavasvári Rendőrkapitányság csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 21 éves tiszavasvári lakos ellen.

A lezárt nyomozás adatai szerint a férfi 2018. február 5-én élettársa pénztárcáját kenyérvásárlás ürügyén elkérte, majd abból a nő bankkártyáját és egy feljegyzést, amelyen a PIN-kódja szerepelt, kivette. Rövid idővel később a férfi egy helyi bankautomatából a sértett tudta és engedélye nélkül 100.000 forint készpénzt vett le. A bankkártya tulajdonosa a jogosulatlan készpénzfelvételről csak napokkal később tett bejelentést a rendőrségre.

A széleskörű adatgyűjtést követően a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 21 éves férfit 2018. március 29-én gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök. A férfi részletes beismerő vallomást tett.

A rendőrök a büntetőeljárást befejezték és az ügyben keletkezett iratokat a napokban bíróság elé állítási javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek.
forrás:www.police.hu
 
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Baktalórántházi Rendőrőrse lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 14 éves baktalórántházi lakos ellen.
A helyi rendőrök a 41-es számú főút mellett, Apagy külterületén vonták intézkedés alá az út mellett gyalogosan közlekedő fiatalt 2018. március 13-án. A rendőrök megállapították, hogy a fiatalkorú engedély nélkül távozott a lakóhelyéül kijelölt gyermekotthonból. Miközben a fiúval a nevelőintézetbe tartottak, a főút mellett egy parkoló gépkocsira lettek figyelmesek a rendőrök, amelynek a hátsó szélvédője be volt törve.

A szolgálati gépkocsiban ülő fiúnak, aki nem sokkal korábban haladhatott el az autó mellett, az egyik kezén friss sérülés volt. A rendőrök kérdésére a fiú elmondta, hogy ő törte be egy kővel a gépkocsi ablaküvegét abban a reményben, hogy az utastérben hagyott telefontokban a készülék is benne van, és azt eltulajdoníthatja. Miután betörte a szélvédőt bemászott az utastérbe, de a telefontok üres volt, így zsákmány nélkül indult tovább.

A rendőrök a fiút a rendőrőrsre előállították, ahol lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
 
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 13 éves kántorjánosi fiú ellen.
A lezárt nyomozás adatai szerint a fiataltól 2017. szeptember 11-én 22 óra körül egy kántorjánosi söröző környékén cigarettát kért egy 17 éves helyi fiú. Mivel a gyanúsított nem tudott neki adni, ezért a fiú egy esetben pofon ütötte, majd tovább ment. A gyanúsított ezután a lakására hazament, ahol magához vett egy konyhakést, majd a 17 éves fiú keresésére indult.

Egy buszmegállóban találkozott össze vele, aki békülési szándékkal kezet akart nyújtani neki. A gyanúsított azonban a békülést nem fogadta, hanem szó nélkül a kezében tartott késsel életveszélyes sérülést okozva hasba szúrta a sértettet, majd elfutott a helyszínről. Az elkövetéshez használt kést útközben egy szántóföldi területen dobta el, melyet a rendőrök később megtaláltak.

Az egyenruhások a bejelentést követően a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalt rövid időn belül lakásán elfogták, majd gyanúsítottként kihallgatták. A fiú beismerő vallomást tett. Azt mondta, azért szúrta meg a sértettet, hogy szálljon le róla, mert korábban már többször megszégyenítette. A nyomozó hatóság a fiút kezdetben emberölés kísérletével gyanúsította, majd a büntetőeljárás során beszerzett adatok alapján életveszélyt okozó testi sértés gyanújával hallgatták ki folytatólagosan.

A büntetőeljárás ideje alatt a 13 éves fiú végig előzetes letartóztatásban volt. 
A rendőrség a nyomozást befejezte és az ügyben keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészségnek.
 
Egyik hozzátartozója jelentette be egy 61 éves komorói férfi eltűnését a Záhonyi Rendőrkapitányságon 2018. március 1-jén.
A rendőrök azonnal megkezdték az adatgyűjtést és visszatérően ellenőrizték a férfi lakcímét. Az eltűnt személyre 2018. március 5-én holtan találtak rá a rendőrök a lakóházához tartozó nyári konyha pincéjében. Megállapították, hogy a férfi halálát idegenkezűség okozta. A nyomozás adatai szerint a bűncselekmény elkövetésével L. Tibor 53 éves komorói lakos gyanúsítható, akit alig egy éve fogadott be otthonába a sértett.

A rendőrök a feltételezett tettest a helyszínen elfogták, majd előállítását követően emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával kihallgatták. A férfi részletes beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy 2018. február 8-án a tulajdonost a nyári konyhában előzetes szóváltást követően egy szögvassal több alkalommal fejbe ütötte, aki ennek következtében életét vesztette.

A holttestet végül a nyári konyha épülete alatti pincében rejtette el, amelyet lakattal lezárt. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a gyanúsítottat őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására az illetékes ügyészségnél.
 
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kábítószer birtoklás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást K. Zsolt 41 éves gávavencsellői lakos ellen.
A rendőrök a férfi gávavencsellői otthonában tartottak házkutatást 2018. január 9-én. Az intézkedés alatt a rendőrök a lakóház egyik szobájában 24 tő, különböző fejlettségi szinten lévő cannabis növényt találtak. A kábítószernek minősülő, THC hatóanyag tartalmú növények termesztéséhez szükséges speciális körülményeket a férfi szekrényekben alakította ki.

A rendőrök az élő nővényeken túlmenően, 6,6 gramm amfetamin hatóanyag tartalmú kábítószert, valamint 18,8 gramm pakettekben kicsomagolt THC hatóanyag tartalmú marihuánát, illetve 27 darab, ültetésre váró cannabis magot találtak és foglaltak le. A rendőrök a termesztéshez szükséges eszközöket is lefoglalták. K. Zsolt gyanúsítotti kihallgatása alatt beismerő vallomást tett és elmondta, hogy a kábítószert saját fogyasztásra termesztette. A gyanúsított szabadlábon védekezik.
forrás: police.hu
 
Az ibrányi rendőrök bíróság elé állítást javasolnak az ellen a fiatal fiú ellen, aki egy menetrend szerint közlekedő járatos busz sofőrjét támadta meg.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Ibrányi Rendőrőrse közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 15 éves timári lakos ellen. A frissen lezárt nyomozás adatai szerint a fiú 2017. december 13-án 15 óra 20 perc körül egy balsai buszmegállóban felszállt egy menetrend szerint közlekedő járatos buszra, ahol hangoskodásba kezdett, viselkedésével zavarta az utazóközönséget.

A busz vezetője felszólította, hogy szálljon le a járműről. A fiatal ekkor ordibálni kezdett a 48 éves sofőrrel, majd megragadta mellkasán a ruházatát, és erősen hátrafelé megtolta, akinek meg kellett kapaszkodnia a hátsó leszállóhely lépcsőjénél lévő korlátba, hogy ne essen el. Az eset során személyi sérülés és anyagi kár nem keletkezett, viszont a fiatal erőszakos magatartásával a busz vezetőjének testi épségét veszélyeztette, munkájában gátolta, és késleltette.

A rendőrök a feljelentést követően a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalt 2017. december 27-én gyanúsítottként hallgatták ki, aki beismerő vallomást tett. A rendőrök a nyomozást befejezték és az ügyben keletkezett iratokat a napokban bíróság elé állítási javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek.
 
forrás: police.hu
 
 
A Kisvárdai Rendőrkapitányság pénzhamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 29 éves fényeslitkei nő és élettársa, egy 28 éves fényeslitkei férfi ellen.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak otthonukban forgalomba hozatal céljából hamis magyar bankjegyeket készítettek. A leutánzott hamis pénzzel a nő 2017. augusztus 18-án először egy lövőpetri élelmiszerüzletben fizetett, majd átmentek egy nyírlövői boltba, ahol az eladónő rögtön észrevette, hogy az átadott 20.000 forintos bankjegy nem valódi. Közölte a gyanúsítottal, hogy értesíti a rendőrséget, aki kikapta az eladó kezéből a hamis pénzt, majd futva távozott a helyszínről.

A rendőrök a bejelentést követően a feltételezett tetteseket Baktalórántházán elfogták, majd a Kisvárdai Rendőrkapitányságra előállították. A pár tagjait gyanúsítottként hallgatták ki, akik beismerő vallomást tettek és elmondták, hogy több településen jártak, főként kisboltokban és kocsmákban próbáltak meg fizetni a hamis bankjegyekkel és volt, ahol sikerrel jártak. A nyomozók a gyanúsítottaktól különböző címletekben közel egymillió forint összegű hamis pénzt foglaltak le.

A Kisvárdai Rendőrkapitányság munkatársai a párt bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására, amit az illetékes bíróság elrendelt.
A nyomozó hatóság a büntetőeljárást befejezte és a nyomozás iratait vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek.
forrás: police.hu
 
 
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Rakamazi Rendőrőrse lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 17 éves rakamazi fiú ellen.
A rendőrőrsön tett bejelentést egy helybeli férfi 2017. november 27-én, mely szerint az általa Rakamazon üzemeltetett húsbolt ablakát ismeretlen tettes betörte, bement, ott kutatást végzett, és a kasszából néhány ezer forint összegben váltópénzt tulajdonított el, majd a beteg gyerekek gyógyulására szánt adománykasszát is kiürítette. Az elkövető ezután átment a szomszéd helyiségben működő üzletbe, ahol néhány doboz tejszínhabot vett magához, majd a törött ablakon keresztül elmenekült a helyszínről.

A rendőrök a tulajdonos bejelentését követő két órán belül lakóhelye közelében elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helybeli fiút. A rendőrök a fiatalkorút gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

A rendőrség a büntetőeljárást befejezte és az ügyben keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek.
forrás: police.hu
 
A Kisvárdai Rendőrkapitányság Dombrádi Rendőrőrse rongálás, garázdaság, kábítószer birtoklása, valamint lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 24 éves francia állampolgárságú férfi ellen.
A rendőrségre 2018. február 7-én 6 óra 40 perckor érkezett bejelentés, mely szerint ismeretlen tettes betörte a Dombrád külterületén található üzemanyagtöltő állomás üzlethelyiségének ablaküvegét.

A rendőrök a benzinkút biztonsági kameráinak felvételei alapján azonnal megkezdték az ismeretlen személyazonosságú és egy francia hatósági jelzésű személygépkocsival közlekedő elkövető felkutatását. A dombrádi rendőrök, a bejelentést követő 2 órán belül Kisvárda belterületén megtalálták a keresett francia honosságú Renault Clio típusú személygépkocsival közlekedő férfit. A külföldit elfogták és előállították a rendőrőrsre.

Az intézkedés alatt felmerült a gyanú arra vonatkozóan, hogy a férfi kábítószert fogyasztott, amit alátámasztott az elvégzett előzetes mintavétel eredménye.

A rendőrök átvizsgálták a külföldi által használt gépkocsit, amiben 16,8 gramm mennyiségű kábítószert, a drogteszt alapján kokaint találtak és foglaltak le. A járműből egy mobiltelefon is előkerült, amelyről kiderült, hogy egy 2018. február 6-án éjjel, Papon elkövetett betörésből származik.

A gyanúsított kihallgatása alatt a bűncselekmények elkövetését elismerte. A rendőrség a francia állampolgárságú férfit bűnügyi őrizetbe vette és előterjesztést tett előzetes letartóztatásának indítványozására.
forrás: police.hu
 
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Ibrányi Rendőrőrse rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást T. Zsolt 24 éves gávavencsellői lakos ellen.
A nyomozás adatai szerint a férfi 2018. január 31-én 16 óra körül bement egy 86 éves gávavencsellői asszony lakóházába, majd az otthon tartózkodó idős nőtől pénzt követelt.

A sértett a pénz átadását megtagadta és távozásra szólította fel hívatlan vendégét. A gyanúsított ekkor magához vette a sértett pénztárcáját, és távozni akart. Az idős nő ekkor elállta a gyanúsított útját, aki az asszonyt a földre lökte.

Távozása előtt a 24 éves férfi magához vett a konyhából három kést, melyekkel életveszélyesen megfenyegette a sértettet, végül a megszerzett értékekkel együtt elmenekült a helyszínről.

A rendőrök a bejelentést követően a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit rövid időn belül a helyszín közelében elfogták, és gyanúsítottként kihallgatták.

A férfi tagadta a bűncselekmény elkövetését. A nyomozó hatóság a további eljárást a gyanúsított őrizetbe vétele mellett folytatja.
forrás: police.hu
 

Áldott, békés karácsonyi ünnepeket és eredményekben bővelkedő, egészségben gazdag, boldog új esztendőt kívánok a szerkesztőség tagjai nevében minden kedves olvasónknak és hirdetőpartnereinknek!

 
Tóth Mihály főszerkesztő

Hirdetőpartnereink 2017-ben:
 
Arany Zálog Üzletház (Nyíregyháza/Ibrány), Auto-Hifi Szaküzlet (Nyíregyháza), Bankus Autó Kft. (Nagyhalász), Bence Bútorbolt (Kemecse), Bodó-Hús Kft. (Vasmegyer), Centrál Vision Optika Bt. (Ibrány), Denfo Fogsorcentrum (Nyíregyháza), Diamond Wolf Trade Kft. (Gávavaencsellő), Enci Optika (Kemecse), Ezerjó Cukrászda (Nagyhalász), Farmerház (Ibrány), Feller Tüzép Kft. (Ibrány), Ferium Gold Bt. (Ibrány), Gégény Tamás (Gávavencsellő), Gold Bahama Bt. (Gávavencsellő), Gyusza Konyha (Kemecse), Havanna Italdiszkont (Nagyhalász), Ibrányi Vendéglő (Ibrány), János-tó (Gávavencsellő), Kasmír Ajándékbolt (Balsa), KFZS Kft. (Ibrány), KulcsárFém Kft. (Ibrány), Leonardo Média Akadémia (Nyíregyháza), Lukács-Ablak Kft. (Nyíregyháza), Mihály Tüzép (Nagyhalász), Mile-Fed Kft. (Érpatak), Mira Fagyizó (Kemecse), Molnár Notesz Papír Írószer Bolt (Nagyhalász), Négycentes Pálinkafőzde (Nyírbogdány), Németh Autószerviz Kft. (Nagyhalász), Nyír-West Line Bt. (Nagyhalász), Orsi Papír Írószer Bolt (Ibrány), PC Szász (Ibrány), Piac-i Büfé (Ibrány), Roma Balázsné (Nyíregyháza), Royal Pizzéria (Ibrány), Szati-Zep Kft. (Bükkaranyos), Tallódiné és Társa Kft. (Nyíregyháza), Török Bt. (Ibrány), Vajócki András (Tiszabercel), Vár-Depó Kft. (Ibrány), Winner–B Kft. (Ibrány), Zafír Gyógyszertár (Ibrány).
 
Szilveszter este előkerülnek a petárdák, a tűzijátékok és egyéb pirotechnikai eszközök.
Tűzijátékot 14 éves kortól használhatnak a fiatalok, ezek közül viszont csak az 1. pirotechnikai osztályba tartózó, szinte veszélytelen eszközöket gyújthatják meg engedély nélkül. 16 éves kortól 2. osztályt egész évben, 18. életévüket betöltöttek pedig a harmadik osztályú terméket használhatják és vásárolhatják meg.

Engedély nélkül december 28-31 között, de csak előírás szerinti használatra december 31.18:00 órától és január 1. 06:00 között.

Csak engedéllyel rendelkező üzletből lehet a jogszabály alapján vásárolni, ahol szakértőktől kaphatunk ellenőrzött termékeket. 
A petárda is a pirotechnikai eszköz közé sorolható. Magyarországon a használata és megvásárlása is tilos.

Akár 150 ezer forintra is büntethetik azt, aki ellen szabálysértési eljárást indít a rendőrség. Nem csak ők, de a polgárőrség és  a katasztrófavédelem is szabhat ki ilyen esetben bírságot.
 
 
Közeleg a karácsony, Krisztus születésének sokadik évfordulója. Karácsony mindannyiunk ünnepe, a hívőké és a hitetleneké, azoké akik nem a hit (csupán) humánum nevében díszítik fel a fenyőfát, gyújtják meg a gyertyát, hirdetve:jó szándékkal és tiszta szívvel meg kell őrizni az emberiséget az embertelenségben is.

Szenteste újra kigyúlnak az otthonokban az ünnepi fények, hogy a békét, a megértést, a szeretetet hirdessék.

A pislákoló gyertyalángok, a szikrázó csillagszórók különös hatása alól senki sem vonhatja ki magát. Ezek a fények képesek arra, hogy még a leggonoszabb ember arcára is mosolyt varázsoljanak. A karácsonyi énekek által tudatott örömhír értésünkre adja, hogy Krisztus megszületett. Az idén is különös szükség lesz a szívek csillag gyújtotta melegére.

Nem szabad, hogy a karácsonyfa illata-fénye hiányozzon az idei nehéz időkben sem, ha csak egy szerény gallyacska képében is. Karácsony estéjén tegyük le egy percre a bizonytalan jövendő gyakorta elviselhetetlennek tűnő terhét.

Adjunk utat érzéseinknek, örüljünk teljes szívvel akár a legszerényebb figyelmességnek is. Karácsony estéjén mi, felnőttek is nézzük gyermeki áhítattal a gyertyák ragyogását, s csillagszóró fényét és szippantsunk nagyokat abból a bűvös illatból, mely csak ilyenkor, ezen az egyetlen estén árad ki ilyen intenzíven a fenyőből – az ünnepi hangulatból. Teljünk meg vele, kívánjuk, mint szomjas föld a harmatot.

Töltekezzünk fel belőle egy egész esztendőre, hogy legyen mivel megenyhítenünk a kiszikkadt, fáradt napok, talaját. Kell a Mikulás és a karácsonyfa, kell a betlehemes ének, kell a karácsonyeste.

Az esztendőnek különös napjai ezek, aki ad, az is mosolyogva készülődik, aki pedig vár karácsonytól valamit, kisgyermekmódra a napok múlását lesi, mely még elválasztja a szép ünneptől. Karácsonykor egy szebb világ nyílik meg előttünk – kár, hogy mindig csak egy rövid időre, de az ünnep elmúlásával is jó érzés újra és újra visszaidézni a karácsony különös hangulatát. Az ünnep után majd sorjáznak a hétköznapok és egy évig megint várnunk kell arra, hogy a szeretet melege, ha csak néhány órára is, de ma megbékítette mindannyiunk szívét.  
 
Demeter Sándor
 
Szökésben lévő körözött férfit fogtak el 2017. október 10-én egy dombrádi lakóházban a helyi rendőrőrs munkatársai.
L. Bertalan 40 éves dombrádi lakos ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitánysága bocsátott ki elfogatóparancsot felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntett elkövetése miatt. A gyanú szerint a férfi két ismeretlen társával 2017. szeptember 13-án éjfél körül behatolt egy budapesti lakóházba, ahol az otthon lévőket bántalmazták, majd késsel fenyegetőzve értékeik átadását követelték.

Az elkövetők végül a lakásban található pénzzel, ékszerekkel és mobiltelefonokkal együtt távoztak a helyszínről. A Kisvárdai Rendőrkapitányság Dombrádi Rendőrőrsének munkatársai L. Bertalant előállították és bűnügyi őrizetbe vették, egyúttal értesítették az ügyben eljáró nyomozóhatóságot.
forrás:www.police.hu
 
Szabálytalanul kelt át a többsávos úttesten Nyíregyháza belvárosában 2017. október 26-án egy 60 éves nyíregyházi férfi.

A helyi körzeti megbízottak azonnal felismerték, hogy a szabálysértést elkövető személye azonos lehet azzal a férfival, akit a nyomozók az elmúlt napokban kerékpárlopások miatt kerestek. Gyanújuk hamarosan beigazolódott, hiszen a férfi ruházatának átvizsgálása során egy kombinált fogót és egy gazdátlan kerékpárlámpát is találtak.

A rendőrkapitányságra előállított S. Bélát a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, aki beismerő vallomást tett. Elismerte, hogy az elmúlt két hétben 13 kerékpárt tulajdonított el a városból. A legtöbb alkalommal lépcsőházakból, de volt, amikor forgalmas belvárosi kerékpártárolóból vitte el a bicikliket.

Rendszerint hamar túl is adott rajtuk, a biciklikért kapott pénzt pedig azonnal elköltötte. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a gyanúsítottal szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást. A szabálytalan átkelés miatt a 60 éves férfivel szemben külön szabálysértési eljárás indult.
forrás:www.police.hu
 
Külföldön foglalkoztatott prostituáltak keresete biztosította a nyíregyházi pár fényűző életét.
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya üzletszerűen elkövetett kerítés bűntette, valamint kitartottság bűntette miatt folytat nyomozást Á. Róbert 36 éves és élettársa, B. Mónika 35 éves nyíregyházi lakosok ellen.

A megalapozott gyanú szerint a férfi és a nő anyagi haszonszerzés érdekében több nő részére rendszeresen szervezett utazásokat és szállást nyugat európai országokba az elmúlt időszakban annak érdekében, hogy ott idegen férfiak számára anyagi ellenszolgáltatásért nyújtsanak szexuális szolgáltatást. A kiutazás, valamint a szállás megszervezésével a pár közvetlenül megteremtette annak lehetőségét, hogy az általuk beszervezett nők külföldi személyekkel anyagi ellenszolgáltatásért teremtsenek nemi kapcsolatot.

A nőknek a szexuális szolgáltatásaikkal megkeresett pénzt a gyanúsítottaknak át kellett adniuk, illetve bankszámlájukra kellett utalniuk.

A nyomozás adatai szerint a pénzt Á. Róbert és B. Mónika fényűző életük megteremtésére, illetve fenntartására fordította. Nyíregyházi lakóhelyükön a rendőrök lefoglaltak egy Audi A6 típusú személygépkocsit, egymillió forintnak megfelelő valutát és arany ékszereket. A rendőrök Á. Róbertet és B. Mónikát 2017. augusztus 31-én Nyíregyházán elfogták, gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették.

A rendőrség előterjesztést tett a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának indítványozására, amit az illetékes bíróság 2017. szeptember 2-án mindkét gyanúsított vonatkozásában elrendelt.  
 
A nyomozás adatai szerint a nyíregyházi férfi árusította a kábítószert.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Érkerti Rendőrőrse kábítószer-kereskedelem elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást M. László 41 éves nyíregyházi lakos ellen. A megalapozott gyanú szerint a férfi anyagi haszonszerzés érdekében rendszeresen árusított marihuánát.

A rendőrök M. László 2017. szeptember 8-án végrehajtott elfogásakor gépkocsija kesztyűtartójában, egy szemüvegtokban 23,6 gramm mennyiségű, míg a lakásán megtartott házkutatás alatt további 22,5 gramm mennyiségű kábítószergyanús szárított növényi származékot, az elsődlegesen elvégzett gyorsteszt adatai szerint THC hatóanyag tartalmú marihuánát, valamint egy digitális mérleget foglaltak le.

A gyanúsított a nyomozás alatt szabadlábon védekezhet. 
 
A nyomozók őrizetbe vették azt a 32 éves férfit, akit több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérletével gyanúsítanak.
A rendőrök 2017. július 16-án lakóhelyén elfogták azt a 32 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint négy nappal korábban a hajnali órákban Tiszalökön több ember életére tört. A nyomozás adatai szerint a férfi 2017. július 12-én a nyitott ablakon keresztül bement volt élettársa lakóházába, ahol minden előzmény nélkül egy késsel megsebesítette a 37 éves nőt, valamint gyermekeit, egy 13 éves fiút, egy 15 éves és egy 18 éves lányt, majd ismeretlen helyre távozott. A rendőrség a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható Sz. Zsolt 32 éves tiszalöki lakos ellen körözést adott ki.

A nyomozók a férfit több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérlet megalapozott gyanújával hallgatták ki, aki részletes beismerő vallomást tett. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a gyanúsítottat őrizetbe vették és előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásának indítványozására.
forrás:www.police.hu
 
Egy 81 éves rakamazi férfi tett feljelentést 2017. május 28-án a helyi rendőrőrön, hogy a hajnali órákban ismeretlenek meglopták.
Az idős férfi arra ébredt, hogy kővel dobálják az ajtaját. Kiment a házból, hogy elzavarja az idegent, majd amikor visszament, akkor vette észre, hogy egy másik ismeretlen az ablakon keresztül bemászott a házába, és ellopta a nyugdíját. A rakamazi rendőrök a bejelentést követően rövid időn belül elfogták a feltételezett elkövetőket. Egy 15 éves és egy 17 éves timári lakost lopás miatt gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrőrsön.

A 17 éves fiút nem először fogták el a rendőrök – négy nappal korábban – egy timári betöréssel összefüggésben szintén gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók. Az eljárás adatai szerint a fiatal további Timáron elkövetett vagyon elleni bűncselekményekkel is megalapozottan gyanúsítható, melyeket három társával, egy 15 éves, egy 17 éves és egy 18 éves helyi fiúval közösen követett el. A rendőrök a fiatalt bűnügyi őrizetbe vették, társai gyanúsítotti kihallgatásukat követően szabadlábon védekezhetnek.
 
(Forrás: www.police.hu)
 

<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Oldal 1 / 15

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés